Emberi szem

Az emberi szem (oculus humanus) a látás érzékszerve az ember szervezetében, amely a környezet tárgyairól származó – az azokból eredő vagy róluk visszaverődő – fénysugarak érzékelésére szolgál, és optikai rendszerével leképezi azok alakját, térbeli helyzetét és színét. Ez a kép idegi ingerületek formájában továbbítódik a központi idegrendszerbe, ahol az agy feldolgozza, és szükség szerint tudatosul. Az embernél a látás a külvilágról való tájékozódásban és az ahhoz való alkalmazkodásban alapvető szerepet játszik. Az egyik legfontosabb érzékszerv.

Változatos fényérzékeny szerveket találhatunk a különféle állati szervezetekben. Míg a legegyszerűbb szemek csak annak eldöntésére képesek, hogy a környezetben fény van-e vagy sötét, addig az összetettebb szemek képesek alakok és színek megkülönböztetésére. A legtöbb gerinces – emlős, madár, hüllő és hal – kétszemű. Ez a két szem gyakran ugyanabba az irányba néz, ezzel egyetlen térbeli képet hoz létre, mint az embernél is; más esetben más irányba néznek, két külön képet létrehozva, mint a nyúl vagy a kaméleon esetén. Az emberi szem az arc síkjában elhelyezkedő páros szerv.

A szemek a szemüregekben (orbita) találhatók. A szemgolyót (bulbus oculi) járulékos szervek veszik körül, ezek gondoskodnak védelméről és biztosítják mozgását.^{[1][2][3][4][5]}

1. ↑ Donáth Tibor. Anatómiai nevek. Budapest: Medicina Kiadó, 61. o. (2005). ISBN 963-243-178-7 
2. ↑ Szentágothai János, Réthelyi Miklós. Funkcionális anatómia. Budapest: Medicina Kiadó, 1445. o. (1989). ISBN 963-241-902-2 
3. ↑ Lenhossék Mihály. Az ember anatómiája. Budapest: Pantheon Irodalmi Intézet Rt., 291. o. (1924) 
4. ↑ Kiss Ferenc, Gellért Albert, Szentágothai János. Rendszeres bonctan. Budapest: Medicina Kiadó, 531. o. (1967) 
5. ↑ Sobotta.szerk.: R. Putz, R. Pabst: Az ember anatómiájának atlasza. Budapest: Medicina Kiadó, 350-355. o. (1994). ISBN 978-963-226-102-7