Ez a szócikk feltüntet forrásokat, de azonosíthatatlan, hol használták fel őket a szövegben. Önmagában ez nem minősíti a szócikk tartalmát: az is lehet, hogy minden állítása pontos. Segíts lábjegyzetekkel ellátni az állításokat! Lásd még: A Wikipédia nem az első közlés helye |
Az arianizmus egy krisztológiai doktrína. Arius püspök követőinek (ariánusok) mozgalma és a kereszténység egyik ága volt. Legfőbb tétele, hogy a Fiú-isten nem öröktől való, hanem az Atya-isten „teremtménye”. Nem egylényegű (homouszion), hanem hasonló lényegű (homoiuszion) az Atyával. Ezzel sok kortársa szerint Jézus isteni voltát s egyúttal a Szentháromság tanát tagadta. Az ortodox és katolikus egyházak eretnekségnek nyilvánították.
Az arianizmus tanait először az első nikaiai zsinat (325) ítélte el,[1] de Arius és követői néhány módosítást eszközöltek tanaikon, és így az egyházi hatóságok csak az első konstantinápolyi zsinaton, 381-ben ítélték el szervezetileg. A Nyugatrómai Birodalom szétesése után több, pl. a gótok vagy longobárdok által alapított európai államban hivatalos államvallás lett.
A gótoknál a toledói gót királyságban a harmadik toledói zsinatig (589) maradt meg. A longobárdoknál 603-ban Adaloald a „hivatalos” katolikus hitre tért, de Itália északkeleti része továbbra is ariánus (és „pogány”) maradt. Az arianizmus Észak-Afrikában az iszlám hódítással tűnt el végleg, Európában pedig csak a frankok megtérésével (8. század) kezdett végérvényesen leáldozni a germánok körében is.[2]
A lengyel testvérek nevű korai újkori vallási szektát szintén szokás (lengyel) ariánusoknak nevezni, jóllehet az ókori arianizmussal közvetlen kapcsolatban nem álltak. Vallástörténetileg az unitarianizmust szintén szokás ezzel a kategóriával összefüggésbe hozni. Napjainkban a Jehova tanúi és a mormonok helyezkednek az ariánusokhoz hasonló álláspontra Krisztus természetével kapcsolatban.[3]