Neokantianizmus

A neokantianizmus, illetve újkantianizmus egy filozófiai irányzat, amely Immanuel Kant filozófiáját elevenítette fel és módosította. A mozgalom az 1860-as évek elején a „Vissza Kanthoz!” jelszó alatt német akadémikus központokból terjedt el. Ekkor az idealizmus hatása alábbhagyott és a természettudományokban gyökerezett materializmus lett a domináns a tudománytalan, spiritualisztikus, spekulatív filozófiák mellett. A neokantiánusok úgy vélték, hogy Kant kritikai filozófiai rendszere mindkét áramlat alternatíváját nyújthatja.^[1] A századforduló idején a neokantianizmus már vezető tudományos filozófiai irányzattá vált Németországban.^[2]

A neokantiánusok célja egy olyan filozófia kifejlesztése volt, ami megfelel a modern tudományok igényeinek. Ezzel a szándékkal közvetlenül Immanuel Kantra hivatkoztak. Újra feléledt az érdeklődés egy érvényesség-elméleten alapuló szellemtudomány iránt. A politikai elméletek filozófiai megalapozásán is dolgoztak. A neokantianizmus etikai aspektusai közel álltak a szocialista tanításokhoz, amint például Friedrich Lange és Hermann Cohen műveiből kitűnik. Mint Kant ők is hangsúlyozták, hogy az egyenlőség a szabadsághoz szükséges. Kant szerint a jog célja a szabadság: szabadság – negatívumként – a másik emberek önkényétől, illetve – pozitív értelemben – szabadság az önrendelkezéshez. Nincs szabadság egyenlőség nélkül és fordítva. Az egyenlőség szabadság nélkül egy embertelen mechanizmus, a szabadság egyenlőség nélkül viszont zsarnokság. Kant etikájának az alapelve a kategorikus imperatívusz.^[3]

Az újkantianizmuson belül két jelentős ágazat létezett: a marburgi iskola és a délnyugat-német iskola (vagy bádeni iskola). A kriticizmus fejlődése is a neokantianizmushoz eredményeihez számítható.

A marburgi iskola tagjai a matematikai filozófia megteremtésével foglalkoztak. Legfőképpen a természettudományos irányú a priori episztemológiát és a logikát hangsúlyozták. A délnyugat-német iskola képviselői viszont Kant Gyakorlati ész kritikájával foglalkoztak. A bölcsészettudományok fogalmairól és módszereiről szóló vitában vettek részt. Nekik a kultúra- és értékelmélet voltak a központi témáik.

Általánosabban olyan embereket is hívnak neokantiánusnak, akik részben vagy egészben átveszik Kant filozófiáját. A jelenkori filozófiában például Peter Strawson műve Az érzékelés és a jelentés határai^[4] számíthat neokantiánusnak. Strawson az ismeretelméletet helyezi az ontológia elé, ami a neokantianizmusra jellemző. Európában Jean-Luc Nancy egy más, a fenomenológiából származtatott hagyományt képvisel.

1. ↑ Ullmann Tamás, i. m. 984. o.
2. ↑ Copleston, Frederick. A History of Philosophy VII (angol nyelven), 436. o. (1963) 
3. ↑ „Kövesd az észt, azaz cselekdjél olykép, hogy akarásod alapelve általános törvény gyanánt szolgálni alkalmas legyen.” - Immanuel Kant, Grundlegung zur Metaphysik der Sitten (Az erkölcsök metafizikájának alapvetése)
4. ↑ Strawson, Peter Frederick. Az érzékelés és a jelentés határai (magyar nyelven) (2000)  (az eredeti angol címe The Bounds of Sense)