Epilimnion

Tavak rétegződése
Állóvízi élettájak
Parti táj (litorális régió)      Felszínközeli táj (limnetikus régió)      Nyíltvízi táj (pelagiális régió)      Mélységi táj (profundális régió)      Mederaljzati táj (bentonikus régió)      Föld alatti vízi táj (freatális régió)
Tavi rétegződés
Epilimnion      Metalimnion      Hipolimnion
Tavak fő rétegződési típusai
Holomiktikus tó        Monomiktikus tó        Dimiktikus tó        Polimiktikus tó      Meromiktikus tó      Amiktikus tó
Vízi ökoszisztéma
Vadhalászat
Sablon:Tavak rétegződése m v sz

Az epilimnion a hőmérséklet szempontjából rétegzett tavak legfelső rétege, a mélyebben fekvő hipolimnion felett helyezkedik el. Jellemzője, hogy melegebb, a pH-ja és az oldott oxigénkoncentrációja magasabb, mint a hipolimnioné. Mivel a napfény a felszínét világítja meg, ezért örvények keletkezhetnek benne (a szél miatt is könnyebben keletkeznek örvénylések). A vízben oldott gázok (szén-dioxid, oxigén) cseréjére képes a légkörrel.

A trópusokon kívüli éghajlatokon a nyár folyamán melegebb a hipolimnionnál, ezért a hűvösebb vizet kedvelő élőlények a mélyben maradnak. Télen fordított a helyzet.

Amikor tavasszal a felszíni réteg hőmérséklete 4 °C-nál alacsonyabb, és melegszik, akkor nagyobb lesz a sűrűsége, így a mélybe süllyed, ezáltal a különböző hőmérsékletű rétegek keverednek. Amikor a hőmérséklet 4 °C-nál magasabb lesz a felszínen, akkor már az epilimnion stabilabb lesz, a keveredés mértéke csökken. Ősszel a felszíni lehűlés miatt növekszik a sűrűség, nő a labilitás és az epilimnion gyorsan lehűl.